újmagyar (melléknév)

Az újmagyar kor (nyelvészeti szempontból) a XVIII. század közepétől 1920-ig tartott (Trianoni szerződés). Ebben az időszakban neves művészek és hazafiak a nyelv fejlesztése, érthetőbb oktatása és írásművek révén próbálták műveltebbé tenni a népet. Ekkor születtek első szótáraink, tankönyveink - és számtalan irodalmi remekmű. Magánkezdeményezésből elvégeztek rengeteg kulcsfontosságú nyelvészeti, nyelvtani kutatást, rendszerezést. A keleti rokon nyelvek kutatása ekkor folyt a legnagyobb erőkkel.

Ennek elnyomására az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése utáni politikai intézkedések révén hosszú időre beszüntették az oktatást, rejtett külföldi irányítás alá vették a tudományos életet és a sajtót; csakis a politikai érdekeket kiszolgáló "tudományos eredményeket" hozták nyilvánosságra, eltörölték rengeteg ősi szó és több igeragozás használatát ("nyelvújítás"), a közoktatásban pedig a megértés növelése helyett az engedelmességre nevelés (pedagógia) lett a központi cél. Ekkor vezették be (németajkú nyelvészek munkái alapján) a finnugor elméletet. A tudományos közéletben bebörtönöztek, elhallgattattak, betiltottak minden tudóst, aki nem szolgálta ki ezeket az érdekeket. (Munkáikhoz még ma is nehéz hozzájutni.)

További érdekesség még, hogy ebben a korban - 1844-ben - a magyar lesz a latin helyett a hivatalok nyelve. A nyelvváltozatok egyre inkább közelednek egymás felé.

Eredet [magyar < ómagyar: magyar < ősmagyar: moger, mogeri, meger, megyer (magyar) < dravida: magar (emberek, ifjak)]