emlék (főnév)

1. A megtapasztalt pillanatok rögzített képe. Egy élőlény életének történéseinek (vagy eseményeinek) átélésekor rögzített kép annak elméjében, minden érzéklettel együtt. Ezek az érzékletek tükrözik a rögzítéskori fizikai környezetet, az abban a pillanatban hozott következtetéseket, mérlegeléseket és döntéseket. Az emlék megléte független attól, hogy az élőlény tudatosan vissza tud-e emlékezni rá, vagy sem.

Az ember általában az emlékei által tud. Hirtelen megrohanták az emlékek. Szeretett az emlékeiről mesélni.

2. Emlékeztető dolog. Az a dolog vagy tárgy, amely bizonyos korábban megtörtént dologgal vagy személlyel kapcsolatos, és így arról egy esemény jut eszünkbe a múltból.

Ez a könyv szép emlék tőle. A fényképeket azért készítjük, hogy idővel emlékké váljanak. Az írásbeli feljegyzések az emlékekkel együtt a tudásunk mankói.

3. A múlt életviszonyairól tanúskodó anyag, alkotás, ami a régi időkből fennmaradt.

Budapesten sok szép építészeti emlék van a 19. század második feléből, illetve a 20. század elejéről. A Nemzeti Múzeumban sokféle tárgyi emléket őriznek a honfoglalás korából.

Eredet [emlék < ősmagyar: emlék, emelék (emlék; szó szerint: kiemelt, felhozott dolog) < emil < (emlék) < hemile (fölvesz, emel) < dravida: nembal (fölemel, kiemel)]

Kifejezés

Emléket állít magának – (olyat visz végbe, ami nevét fenntartja).