hang (főnév)

Füllel érzékelhető terjedő rezgés, amely egy vivőközegben (levegőben, vízben, fémben vagy más anyagban) egy forrásból kiindulva minden irányban gyorsan halad.

A férfi mély hangja messzire elhallatszik. A mennydörgés hangja jelzi a közelgő vihart. Az állatok nyugtalan hangjára figyel fel a pásztor. A gyerekek vidám hangja megnyugtatja a szülőket.

Eredet [hang < ómagyar: hang < ősmagyar: khang, kang (hang, beszéd) < dravida: kanei (hang, zaj < kong; hangutánzó)]

További részletezés

1. Hallószervekkel felfogható rezgés, amely egy forrásból indul ki. Terjedéséhez közvetítő közegre van szükség, például levegő, víz vagy akár szilárd anyagok.

A motor hangja erősen feldübörgött. A jól behangolt zongora hangja betöltötte a termet.

2. Hallószerben okozott érzet, amelyet egy külső hangforrás kelt.

Az éjjeliőr jó fülével meghallotta a közelgő léptek hangját. A zenész jó füle pontosan érzékelte a hamis hangokat.

3. Beszéd közben keltett rezgés, amely olyan kimondott önálló, elkülöníthető zajforma (avagy rezgések csoportja), amit tájegységenként kissé eltérően ejtenek ki, de ez nem változtatja meg a kimondott szavak jelentését. Ez a szótag egyetlen, különválasztható része.

Minden nyelvnek megvannak a sajátos beszédhangjai. A hangok kiejtését kisgyermekkorban sajátítjuk el.

4. Beszéd útján átadott közlés. A kimondott szó vagy mondat.

– Egy hangot se! – parancsol rá az apa a gyerekére. Az ijedtségtől egy hang se jött ki a gyerek torkán.

5. Képesség, hogy egy személy megszólalni, beszélni, illetve énekelni tud, valamint e képesség megnyilatkozása.

Az énekesnek fáj a torka, ezért nincs hangja. A zongoristának zenei tehetsége van, de nincs egy csepp énekhangja sem.

6. Zenei rezgés, amely kellemes színű és határozott magasságú, szabályos rezgésű ilyen (1) jelenség, amelyre rendszerint tartama és erőssége is jellemző.

A hegedűs tisztán húzza a magas hangokat is. A zongora hangja betölti a koncerttermet.

7. Zenei: Egységekben kifejezett távolság a zenei skála két egymás után következő foka között.

A zeneszerző a nyitó tételben egy egész hanggal feljebb viszi a kezdő ütemeket. – Egy hanggal feljebb! – adja ki az utasítást a karnagy a kórusnak.

8. Zenei: Rezgő hely, rész vagy használati mód egy hangszeren, amely egy zenei rezgés megszólaltatására alkalmas.

A zongorista leüti az "a" hangnak megfelelő billentyűt. A hegedűművész "g" hangot fog az "e" húron.

9. Átvitt értelemben: A lelkiismeret megnyilvánulása. Az az érzés, amikor egy személy egy cselekvéssel kapcsolatban, amit megtett vagy elmulasztott, illetve megtenni akar, ráébred arra, hogy az helytelen.

A lelkiismeret hangja figyelmezteti a fiút, hogy ne hazudjon a barátnőjének. Ezt a belső hangot megpróbálja elnyomni magában, mert nem akar veszekedést.

10. Átvitt értelemben: Beszédmód, stílus, kifejezési- vagy előadásmód. Az egyéniség, lelkiállapot beszédben vagy az írásban, illetve más módon (zenében, képzőművészetben) megnyilvánuló sajátos jellege.

Az író romantikus hangú levelet ír a regény egyik fejezetében. Az igazgató egész megjelenése parancsoló hangú, és amikor megszólal, kérlelhetetlen hangon adja tudtul akaratát. A festő vidám hangú képei a nyarat idézik.

Kifejezések

Átforrósodik a hangja – (beszéd közben beszéde őszinte lelkesedéssel telik meg, eddigi előadásmódjától eltérve lelkesen kezd beszélni).

Beszédhang / nyelvi hang – (a beszédnek, a nyelvnek az a legkisebb egysége, amely a beszélőszerveknek sajátos elhelyezkedése és jellemző mozgása által keletkezik).

Bizonytalan hang – (a.) olyan kimondott gondolat, amelyen érezhető, hogy a közlő személy nincs meggyőződve állításának igazságáról; b.) remegő, halk, elcsukló vagy elakadó kifejezésmód).

Egy hangszer hangjának terjedelme – (egy hangszer legmélyebb és a legmagasabb zenei rezgése közé eső zenei rezgések sorozata).

Érdes hang – (rekedt, reszelős beszéd).

Fakó hang – (színtelen tompa beszéd).

Felemelt hangon – (hangosabban, nyomatékkal szólva).

Régies: Kevert hang – (sokféle rezgés keverékéből keletkezett, nem zenei rezgés).

Megadja a hangot – (magatartásával, beszédmódjával irányítóan befolyásol, összehangol egy csoportos tevékenységet).

Megtalálja a kellő hangot – (olyan modorban beszél, amely az adott helyzetben a leginkább megfelelő, célravezető).

Olyan a hangja, mint a repedt fazéké – (tompa, recsegő, érdes beszédű).

Pergő hang – (a.) pergő, gyors beszéd; b.) nyelvtudomány: a nyelv pergése által képzett "r" vagy "r"-szerű rezgés).

Reszelős hang – (rekedtes, kellemetlenül egyenetlen magasságú és erősségű, kissé durva, érdes beszéd).

Reszketős hang – (félelmet, bizonytalanságot, izgalmat, meghatódottságot sejtető egyenetlen, gyenge beszéd).

Rezes hang – (kellemetlenül durva, fület sértő emberi beszéd).

Rozsdás hang – (durva, rekedt beszéd).

Selymes hang – (hízelgően, kedveskedően lágy, szelíd beszéd).

Nyelvtudomány: Simuló hang – (kettős hangzónak csökkentett nyomatékú része).

Síri hang – (kísértetiesen panaszos, magas, vontatott, színtelen beszéd).

Sztentori hang – (hatalmasan dörgő, harsogó beszéd).

Nyelvtudomány: Tagolt hang – (normális beszédhang, tisztán kiejtve (például a nevetéssel vagy sírással, illetve az állati kommunikációval ellentétben)).

Zenei hang – (olyan rezgés, amelynek kellemes színe és biztosan felismerhető magassága van, és amelyre tartama és erőssége is jellemző).