tan (főnév)

1. Elgondolások rendszere. Egymással összefüggő - világnézeti, tudományos vagy ideológia tanítást alkotó - elvek, elképzelések teljes rendszere, amelyeket igaznak és helyesnek tekintenek.

Buddha tanai a világ nyugati részén is népszerűek. A különféle vallási tanokban hívő embereknek békésen kell egymás mellett élnie.

2. Meghatározott kérdésre adott válasz, amely általában egy (tudományos, vallási, életbeli) problémára kigondolt elméleti megoldás.

Luther tanait sokáig üldözte a katolikus egyház. Galileo Galilei Föld mozgására vonatkozó tanai végül megnyitották a fejlődést a csillagászat előtt.

3. Ritka, régies: Életelv, olyan meggyőződés, amely alapján egy személy vagy csoport az életében viselkedik, az őt érintő kérdésekről, környezetéről vélekedik; gondolkodásmód.

A fiú az apjától kapott tan szerint élt. Az új generáció tanába már nem fért be a nagyszülők szigorú erkölcsi felfogása a párválasztás tartósságáról.

Eredet [tan < ősmagyar: tan < szanszkrit: tantra (vallási tanítás, tan; lényeges elem; szál a szövetben) < tanoti (szövetet sző)]