Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Fizika szó jelentése

fizika (főnév)

1. Természettudomány, amely az anyagi világ erőinek és mennyiségeinek leírásával és sajátságaival, a tömegek, energiák, terek sajátságaival, azok áramlásainak, mozgásainak kölcsönhatásaival, a hatások leírásával, tulajdonságaival foglalkozik.

A fizika alapja a mérnöki tudományoknak. A pilóta képzett ember a légkör fizikájában.


2. Tantárgy, ami az anyagi tudományt tekinti alapjának, ezt mutatja be.

A gyerekek ötödik osztályban kezdenek fizikát tanulni. Az érettségiző diák fizikából vizsgázott.


3. Tanítási óra, amelyen az anyagi tudományt tanítják a felsőbb osztályokban és iskolákban.

A osztálynak hetente kétszer van fizikája. A fizikán ma a lencsékről tanulnak a gyerekek.


4. Tankönyv, amely az anyagi világ erőinek és mennyiségeinek leírásával, energiákkal és mozgásokkal kapcsolatos tantárgy ismereteit tárgyalja.

A tanuló a csengetés előtt előveszi a táskájából a fizikát. A fizika mellé kiteszi az órán használatos munkafüzetet is.


Eredet [fizika < görög: füszika (természettudomány) < füszisz (természet) < füo (terem)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 39 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)