Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Idom szó jelentése

idom (főnév)

Nőies testforma, a jellegzetesen kidomborodó részek összhatásából adódó alak. (Rendszerint többes számban.)

A férfi szeme megakad a nő idomain. A lány a tükör előtt nézegeti, hogy a ruha miként emeli ki az idomait.


Eredet [idom < latin: idolum (bálvány, kép) < görög: eidolon (kép, megjelenés) < eidosz (alak, látvány) < eido (lát)]
Lásd még: idol


További részletezés

1. Mértan: Sík- vagy térrész, amelyet vonalak vagy felületek határolnak.

A tanár a táblára egy négyszög alakú idomot rajzol. A gúla, kúp, téglatest, kocka mind idom.


2. Műszaki: Gyártási, építési alak; általában tárgyon, eszközön, szerkezetben, építményen megjelenő külső forma.

Az idom esztergálással nyeri el végleges alakját. A ház tetejét sátor alakú idomként tervezi meg a mérnök.


3. Műszaki, fémipar: Minta; öntésben, sajtolásban használt forma.

A présgép idomra sajtolja az autó karosszéria-elemeit. Az izzó vasat idomokba öntik.


4. Régies: Művészi forma, főleg irodalmi, költői forma, verstani, irodalmi szerkezet.

A költő szonett idomra írja a költeményeit. Az iskolában tanult költemény idoma himnusz.


6. Régies: Élőlény testhelyzete, alkata.

A szobor nem természetes idomban ábrázolja a férfit. A francia szobrász (Auguste Rodin) „A gondolkodó” című alkotása a töprengő ember idomában jeleníti meg mondanivalóját. Az oroszlán izmos idoma jól látszik a fényképen.


Nyelvtani adatok

Csak a Reklámmentes WikiSzótár.hu előfizetői számára használható funkció. Bejelentkezés >>>

Kifejezések

A két idom fedi egymást – (Mértan: a két idom egybevágó, alakra és nagyságra teljesen megegyező).


Szimmetrikus (sík)idom – (Mértan: olyan (sík)idom, amelyet egy egyenes (tengely) mentén összehajtva a kapott két rész egymást fedi).


Lezárva 7K: 2012. január 21., 12:01





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)