Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Ripacs szó jelentése

ripacs (főnév)

Actor.jpg

1. Színház: Rossz színész, aki nem átéléssel játssza a szerepét, hanem hatásvadász, feltűnő mozdulatokkal túlzásokba esik. A színpadon túljátssza a szerepét: feleslegesen hadonászik, kiabál vagy grimaszol. A szerep érzelmeit, indulatait csak megjátssza, könnyen elérhető hatásokat használ.

A színpadon egy ripacsot láthatott a közönség a kritikus szerint. Egy ripacs nem lesz igazán elismert, népszerű művész.


2. Átvitt értelemben: Hatásvadász előadó vagy szónok, aki nem szívből beszél, hanem feltűnő megnyilvánulásokkal kíséri az előadását, beszédét.

A gyűlés szónoka egy ripacs volt, aki nem tudta lelkesíteni a tömeget. A ripacs miatt egyre több ember hagyta el az emelvény környékét.


3. Népies: Apró gödröcske a bőrön, amely egy betegség hegesedéssel begyógyult kiütésének nyoma.

A himlőből meggyógyult fiú arca tele van ripaccsal. A ripacsok nem tűnnek el a bőréről.


4. Népies: Apró foltosság növények levelein, termésen; kis dudorokban jelentkező apró, megbarnuló, majd elszáradó foltosság, amely gombák, baktériumok vagy esőcseppek és harmatcseppek által összegyűjtött napsugarak, illetve rossz permetezőszerek hatása.

Fertőző ripacs van a szőlőn. A sok ripacs bepöttyözi a dinnyét.


Eredet [ripacs < ómagyar: ripacs (csúnyaság, himlőhely) < szláv: rabety (ragyássá, himlőhelyessé válik) < raboj (himlőhelyes)]
Megjegyzés: egy színdarabban szereplő „Ripacs” nevű züllött színész miatt lett „rossz színész” a jelentése.



ripacs (melléknév)

1. Színház: Rossz színészre jellemző (játék, megnyilvánulás). Nem átéléssel játszott (szerep); hatásvadász, feltűnő mozdulatokkal túlzásokba eső (játék). Így játszó (színész, társulat).

A ripacs előadás nem aratott sikert a színházban. A darab főszereplőjének ripacs játékát nagyon lehúzta a kritika. A műkedvelőkből álló ripacs társulatnak alig van közönsége.


2. Népies: Apró gödröcskékkel teli bőrű (személy), aki egy betegség hegesedéssel begyógyult kiütéseinek nyomait viseli az arcán. Ilyen bőrű (arc).

A ripacs arcú fiú nagyon barátságos volt. A csinos nőnek egy ripacs férfi a párja.


3. Népies: Apró foltos felületű (növény, levél, termés), amelyet a növény testében vagy termésében élősködő gomba okoz.

A gazda mérges a ripacs szőlőlevelek láttán. A ripacs dinnyét nem érdemes leszedni.


Lezárva 7K: 2015. május 19., 16:38





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)